matchpeca
matchpeca
Menü
 
match horgászat
 
Spicc horgászat
 
Bolognai horgászat
 
Feeder horgászat
 
A bojli horgászat alapjai
 
Rakós botos horgászat
 
Csalik és etetőanyagok
 
süllőzés
 
Csomók
 
Halfajok
 
Horgászvizek
 
horgász webáruházak
 
Horgász etika

Horgászetika

-a kultúrált emberhez méltó magatarts érdekében horgászat előtt és közben tartózkodjunk a szeszes italok fogyasztásától, ami súlyos baleset okozója is lehet a vízparton vagy a csónakban.

-a horgász ha rádiót vagy magnetofont visz magával, azt csak fülhallgatóval vagy minimális hangerővel használja nehogy mások pihenését zavarja.Kerülje a kiabálást, hangoskodást és a másokat megbotránkoztató trágár beszédtől.

-a kijelölt fürdőhelyeken csak úgy lehet horgászni, hogy az a fürdőzők testi épségét és nyugalmát ne veszélyeztesse.

-erősen látogatott horgászhelyeken a később érkezők úgy helyezkedjenek el, hogy az ott lévőket a horgászatban ne zavarják és készségeik bevetése ne jelentsen balesetveszélyt.

-ha valahol sorozatosan méreten aluli hal akad horogra, a halállomány kímélélse érdekében változtassunk helyet.Ez akkor is indokolt ha szabályosan horgászva is ha sorozatosan kívülről akad halba a horog.

-a horgász óvja és védje a halállományt, de ne irigyelje másoktól a halfogást, sőt tapasztalataival, tanácsaival segítse horgásztársait, mindenekelőtt a fiatalokat, kezdőket és az ország más tájairól érkezett horgász turistákat, valamint azokat, akik arra idős koruk vagy testi fogyatékosságuk miatt fokozottabb mértékban rászorulnak.

-a horgász a halállomány védelme érdekében végzett ellenőrzéseket ne tekintse indokolatlan zaklatásnak, segítse a halőrök felelősségteljes munkáját, amit a becsületes horgászokért végeznek.

-a horgász tekintse kötelességének a környezetvédelmi munkában való részvételt.

+Könyörögve kérem a horgásztársakat, ha tényleg nincs szükségük a halra, akkor azt a kifogás után rögtön kíméletesen engedjék vissza természetes élőhelyébe, hiszen ha mindenki hazavinné azt amit fogott akkor már nem lenne értelme manapság a horgászatnak, mert nem lenne már mire horgászni.Ha pedig még is úgy hozza a sors, hogy haza kell vinni, akkor kíméletesen és gyorsan öljék meg a halat. 

 
Hivatkozás

A logó-kép Gazza sporttársunktól származik, aki a Sivák Fishing Team tagja.Köszönjük a képet!

 
felhívás!
Hazánk tavainak, folyóinak halállománya egyre csökken.Ezért kérek minden sporttársat, hogy engedjék vissza a kifogott halat!Ez ne csak a bojlisok érdeme legyen! A horgász emelett jelekedjen a környezetvédelemben is, óvjuk vízpartjainkat!
 
Shimano Stella Fa 20000
A világ legjobb orsója
 
Milo M 550
Jól jönne egy ilyen
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Naptár
2025. Április
HKSCPSV
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
<<   >>
 
Számláló
Indulás: 2004-09-19
 
Chat
Név:

Üzenet:
0 / 250
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Idő
 
G-mail belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.